Az újjászületés

Az újjászületés mint a legnagyobb lehetőség a gyógyulásra

Általában ahhoz ragaszkodunk, amiről azt gondoljuk: a miénk.

Gyermekünkhöz, kisállatunkhoz, lakásunkhoz, társunkhoz. Olyan dolgokhoz, olyan személyekhez, melyek felett úgy hisszük; rendelkezünk, tulajdonunkban, birtokunkban vannak.

 Az „én” fiam, szeretőm, autóm, pénzem – mondjuk, s közben végig sem gondoljuk, hogy ezzel meghatároztuk a kapcsolat jellegét. Használjuk, irányítjuk, uraljuk, jogot formálunk a másikra, a rajtunk kívül álló dolgokra, hogy az visszatükrözze saját nagyságunkat. Valakinek érezzük magunkat általuk. Megteremtjük saját teremtményeinket, amelyek felett aztán hatalmat gyakorolunk. Minél több rajtunk kívül álló dolgot birtokolunk, uralunk, annál nagyobb a hatalmunk, ezt a hatalmat pedig véletlenül sem adnánk ki a kezünkből, mert nélküle úgy érezzük: megsemmisülnénk. Miért lennénk Semmik, ha már vagyunk Valakik? A felpüffeszkedett egó szüntelen sóvárgással követeli ragaszkodása újabb és újabb tárgyait, napról–napra szomjasabban vágyva arra, ami sohasem volt az övé.

A lélek lassan elsorvad a nagyra dagadt Én árnyékában, segélykiáltásait elnyomják a gőgös szavak. A húr azonban, ha túlfeszítik, egyszer csak elpattan. Jön egy sorsesemény, látó szem hiányában egy „előre nem látott” helyzet, és belátás, „bele látás” nélkül oda a ház, súlyos betegség „éri utol” az illetőt, valami megtöri a szilárdnak hitt építmény falait, amely akár össze is omolhat. Eljön a mélypont, az azonosulás a helyzettel, a „végem van” fájdalma és a halál, s ez lehet akár a test halála is, vagy az újjászületés, mint a legnagyobb lehetőség a gyógyulásra. Ha az egó hatalma megtörik, a száraz repedések legmélyéből ismét kivirágozhat a lélek, amely ereje oly hatalmas.

A tudatosan élő ember segít a léleknek. Nem áll ellen neki, nem feszít be, hanem együttműködik vele. Tudja, hogy van Egója, nem akarja azt sem elnyomni, sem megsemmisíteni, hanem elfogadja és átlényegíti azt. Megtanulja elengedni, ami amúgy sem az övé. Ha tudja, hogy amit megfogott, csak egy illúzió, akár el is engedheti. Szóval, ha valamiről, vagy valakiről az jutna eszedbe, hogy a tiéd, tudd, hogy ez nem így van! Istennek gondolni magunkat, és az isteni akarat szerint élni, két különböző dolog. Az egyik az egó uralmát, a másik a lélek szabadságát jelenti. Az egyik az Én-ben gondolkodik, a másik a Mi-ben. Ehhez azonban ki kell lépni az adott helyzetből, megvizsgálni azt, levonni a megfelelő tanulságokat, dönteni és cselekedni. Mindig minden mozgásban van. Nem konzerváljuk a dolgokat, hanem megfogjuk és elengedjük. Lélegzünk be és ki, azaz Létezünk.

Az élet minden helyzete tanít bennünket. Ha benne maradsz az egyikben, ragaszkodsz hozzá, máris elmulasztottál jó néhány leckét, vissza nem térő lehetőséget a tanulásra. Tudod-e, hogy azok számára, akik most a Földön élnek, rengeteg tanulási lehetőség adatott? Kivételes életet élhetünk, rengeteg feladattal és megoldási, feloldási lehetőséggel. Minél hosszabb ideig ragadsz bele egy helyzetbe, annál több kivételes lehetőséget szalasztasz el. Miért is ragaszkodnál akkor bármihez is? Miért gátolnád meg magadat abban, hogy teljesítsd a feladatodat, amiért a Földre jöttél? Előbb-utóbb úgyis mindenkinek meg kell tanulnia a leckéit, ha akarja, ha nem – akkor miért ne tennéd meg itt és most?

Pontosan tudod, érzed, mi az, ami nem működik a z életedben. Azok a dolgok, amelyek nem mozdulnak, esetleg betokosodtak, vagyis nincsenek mozgásban. Mihez ragaszkodsz körömszakadtáig?Anyagi dolgokhoz? Nincs az a pénz, ami mellett biztonságban tudod magad, sőt, minél nagyobb vagyonod van, annál több mindentől félsz. Párkapcsolathoz? Nincs az az ember, aki megadja számodra azt, ami a legjobban hiányzik neked.

A tévhiteidhez, rögeszméidhez? A változás elkerülhetetlen, akár tudsz róla, akár nem. A biztonság sosem fog kívülről megérkezni, legfeljebb rövid időre, illúziók formájában, amelyek fájdalmasan törnek össze, ahogy szétoszlanak a rózsaszín felhők. Ezért ne ragaszkodj semmihez, mert minden csak múló dolog, s amit megfogsz, hamarosan el akar majd menni tőled, hiszen lételeme a szabadság – visszajönni pedig csak akkor tud, ha elengeded! Abban a pillanatban, ahogy elengeded, elindul vissza feléd, hogy végre találkozhassatok.

A világban összerendezettség van, és mindennek megvan a maga helye, csak mi, emberek erről sokszor megfeledkezünk. Az univerzum urainak képzeljük magunkat, akik olyan tudást birtokolnak, melyet valójában el sem bírnak, s ha nem az történik, amit akartunk, akkor haragszunk, bosszulunk, pusztítunk, elveszünk a másiktól, ahelyett, hogy adnánk. Szabadságra vágyunk? Elvesszük más szabadságát. Szerelemre? Kiköveteljük a másik szerelmét, aztán csodálkozunk, amikor a másik elmegy. Persze, hogy elmegy, hisz ő is szabadságra, szeretetre vágyik, csak azt tőlünk nem kapta meg. Ragaszkodtunk hozzá, nem pedig szerettük. Lehet, hogy félsz! Félsz, hogy ha elkezdesz igazán szeretni, azonnal visszaélnek a szereteteddel, csakhogy ez az egyik legnagyobb tévhited. Mert valódi találkozások csak az elengedés szabadságában születhetnek.

                                                                          (Serrano-Correcher Maria-Luisa)

Online bejelentkezés konzultációra: Bejelentkező Űrlap