Az életben az egyik legfontosabb dolog megérteni azt, hogy kik vagyunk, megtanulni kifejezni magunkat és kommunikálni másokkal.
Alapvetően négyféle személyiségtípus létezik, mindegyiknek megvannak az erősségei és gyengeségei. Ha megértjük az ezek közötti különbséget és felismerjük, hogy melyik jellemző ránk, akkor jobban értjük majd a cselekedeteink és a környezetünk viselkedése mögötti indítékokat, ami átértékeli az emberekkel való kapcsolatainkat. Megvizsgálhatjuk mindegyik típus természetes jellemvonásait, erősségeit és gyengeségeit, valamint azt, hogy ránk melyik típus illik.
Valószínű, hogy egy vagy két típus fog dominálni.
A személyiségeket két csoportba sorolhatjuk. Van két extrovertált : a szangvinikus és a kolerikus. Ők az energiájukat kifelé hasznosítják azáltal, hogy tevékenységekre vagy emberekre fektetik a hangsúlyt. Az a céljuk, hogy megváltoztassák a világot. A másik két típust introvertáltnak hívjuk. Ők a melankolikus és a flegmatikus vérmérsékletűek. Ez a kettő az energiát befelé hasznosítja, gondolkodásra, elmélkedésre. Az extrovertáltakkal szemben az a céljuk, hogy megértsék a világot.
Vérmérséklet teszt
Írd fel egy lapra a következő betűket: Sz, M, K és F. Ezután olvasd végig az alábbi állításokat! Ha valamelyik igaz rád, jegyezd fel a mellette szereplő betűt! A teszt végén számold meg, melyik betűből hány jött össze, és olvasd el a személyiségtípushoz tartozó leírást.
Sz
|
1. Az emberek azt mondják, hogy nagyon barátságos vagyok.
|
M
|
2. Csak néhány barátom van, de azok nagyon közeliek.
|
K
|
3. Született vezető vagyok.
|
F
|
4. Inkább takarékoskodom, mint költekezem.
|
Sz
|
5. Élvezem az életet.
|
M
|
6. Szeretem, ha minden részlet tökéletes.
|
M
|
7. Sosem tudom, hogy milyen érzések uralnak majd aznap.
|
M
|
8. Könnyen kritizálom az embereket.
|
K
|
9. Robbanékony vérmérsékletű vagyok.
|
F
|
10. Nehezen hozok döntést.
|
F
|
11. A dolgok nem igazán hoznak ki a sodromból.
|
Sz
|
12. Szeretem kiszínezni a történeteket.
|
Sz
|
13. Nem vagyok túl megbízható.
|
M
|
14. Nagy az önfegyelmem.
|
K
|
15. Gyakran rideg és közönyös vagyok.
|
K
|
16. Határozott vagyok.
|
F
|
17. Jó, száraz humorom van.
|
F
|
18. Szeretek csak tengni-lengni és semmit sem csinálni.
|
Sz
|
19. Szétszórt vagyok.
|
F
|
20. Inkább szemlélem a dolgokat, mint részt veszek bennük.
|
K
|
21. Nehezen bocsátok meg.
|
K
|
22. Nagyon tevékeny vagyok.
|
Sz
|
23. Néha azt mondják, hogy túl hangosan beszélek.
|
M
|
24. Hajlamos vagyok arra, hogy pesszimista és negatív legyek.
|
F
|
25. Nem vagyok energikus.
|
F
|
26. Nagy türelmem van.
|
Sz
|
27. Szeretek beszélni.
|
M
|
28. Nem szeretem a nagy bulikat, inkább néhány közeli barátommal vagyok.
|
Sz
|
29. Lelkes vagyok.
|
K
|
30. Az emberek azt mondják, hogy nagyon bátor vagyok.
|
K
|
31. Mindenről van véleményem.
|
F
|
32. Szeretek sokat aludni.
|
K
|
33. Szeretem az irányításom alatt tartani a helyzeteket és az embereket.
|
M
|
34. Nehezen kötök barátságokat.
|
M
|
35. Szeretem a zenét és a művészeteket.
|
Sz
|
36. Csaknem mindenkit szeretek.
|
K
|
37. Nagyon magabiztos vagyok.
|
M
|
38. Gyakran gondolom, hogy az emberek nem szeretnek.
|
Sz
|
39. Bőkezű vagyok.
|
F
|
40. Gyakran fáradtnak érzem magam.
|
A személyiség teszt kiértékelése
Számold össze, hogy az egyes betűkből hányat jelöltél meg, és ezeket a számokat írd a betűk mellé. Mindegyik betű egy bizonyos személyiségtípust jelez:
Sz = szangvinikus
K = kolerikus
M = melankolikus
F = flegmatikus
Amelyik típus mellé a legtöbb pontot írtad (az lesz a fő típusod) az ahhoz tartozó információkat, olvasd el.. Biztos meglepő lesz néhány dolog, amit ott találsz és még talán segítségedre is lesz abban, hogy jobban megértsd magad és másokat…Vizsgáld meg, hány tulajdonság igaz rád. Beszélj barátaiddal, családtagjaiddal arról, hogy mennyire jellemző rád az ami a személyiségtípusról le van írva.
Személyiségtípusok leírása :
Szangvinikus
Az extrovertált | A beszédes | Az optimista
A szangvinikusok jókedvű, magabiztos és optimista emberek. Szeretnek énekelni zuhanyozás közben, levélíráskor pedig minden mondat végére felkiáltójelet tesznek! Minden közeli barátjuknak becenevet adnak. Általában a bulik hangadóiként ismerik őket. Munkahelyén a szangvinikus lelkesít és motivál másokat a feladat elvégzésére.
Erősségek
Nagyon vonzó személyiségük van, az emberek lebzselnek körülöttük. Jól mesélnek és soha nem fogynak ki a szavakból. Ők a buli a bulikban! Jó humorérzékük van és imádnak emberek előtt lenni. Nagyon is kimutatják érzelmeiket. Sok minden érdekli őket. Őszinték és hiszékenyek. Szeretnek önkéntes munkákat vállalni. Mindig valami új fajta időtöltést találnak ki, kreatívak, színesek. Mindig jó benyomást keltenek és mutatós kezdeteket szeretnek alkotni a rájuk bízott programoknak. Lelkesek és szeretik az embereket. Sikeresen rávesznek másokat arra, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Imádják a bókokat és a spontán dolgokat. Nem haragtartók és nagyon rövid idő elteltével kérnek bocsánatot.
Gyengeségek
Hajlamosak arra, hogy a körülményeik irányítsák az életüket. Túloznak és soha nem fogynak ki a szavakból. Nem emlékeznek az emberek neveire, de végtelenségig tudnak beszélni triviális dolgokról. Önteltek és naivak. Könnyen haragra gerjednek és nagyon hangosak. Van, akiknek túl boldognak, felszínesnek tűnnek. Nyugtalanok, nem lehet rájuk számítani és a jelenért élnek. Munkakerülők, inkább beszélnek, mint dolgoznak. Megfeledkeznek kötelezettségeikről és szervezetlenek. Érzelmek alapján döntenek és könnyen elvonható a figyelmük. Nehéz nekik befejezni azt, amit elkezdtek és könnyen elvesztik magabiztosságukat. Nem terveznek a jövőre. Utálják az egyedüllétet és kiakadnak, ha nem lehetnek a figyelem központjában. Hajtanak a népszerűségre és az elismerésre. Beszélgetésekben dominálják a többieket, beleszólnak és nem figyelnek arra, amit a másik mond. Szeretnek mások helyett válaszolni. Többször ismétlik a történeteiket és a vicceiket. Nagyon jól tudnak mentegetőzni. Párkapcsolatokban a barátságosságuk félreérthető, komolyabb érdeklődésnek tűnhet.
Kolerikus
Az extrovertált | A tevékenykedő | Az optimista
Az elnevezés a kole (epe, harag) szóból származik. A középkorban használták, mivel az epét tekintették a testben a harag kiindulópontjának. Bár ez a személyiségtípus hirtelen haragú, lobbanékony, mégis úgy lehetne legjobban jellemezni, hogy felkészült és fegyelmezett. Általában erős motivációja van, magától kezd bele dolgokba és keményen dolgozik. A kolerikusok túlteszik magukat az életből fakadó nehézségeken és közben sokat teljesítenek. Munkahelyén a kolerikus legyőzi az akadályokat és sikeresen elvégzi a feladatokat.
Erősségek
Határozottak, magabiztosak, bátrak. Nagyon tevékenyek. Született vezetők és ami a szívükön, az a szájukon. Megbízhatóak és felélőségtudóak, soha nem halasztanak dolgokat. Kemény fából faragták őket és kitartóak. Kitűznek célokat és el is érik azokat. Dinamikusak, aktívak és ösztönös szükségük van a változásra. Az igazságtalanságokat muszáj nekik rendbe hozni. Függetlenek és nem könnyen csüggednek el. Nem érzelmiek. Árad belőlük a magabiztosság és nincs, amit nem tudnának vezetni. Dolgoznak a csapat érdekeiért, sikeréért. Általában jól látják a helyzetet és kápráztatóak a vészhelyzetekben. A dolgokat egészében szokták látni és gyorsan bele is vágnak. Céltudatosak és szervezetek. Mindig gyakorlati megoldásokat keresnek és jól tudják szétosztani a munkákat. Mindenkit mozgásba perdítenek és imádják a kihívásokat.
Gyengeségek
Türelmetlenek és váratlanul dühbe gurulhatnak. Játsszák a főnököt és nehezen tudnak másokat biztatni. Érzéketlenek és átgázolnak másokon, pláne amikor feszültek. Éles nyelvűek. Kapcsolatok helyett tennivalókra összpontosítanak. Akkor se hajlandók feladni egy vitát,amikor veszítenek. Nehezen lazulnak és nagyon erősen lépnek fel. Rugalmatlanok és nem tolerálják a hibákat. Mindig sietnek. Gorombák és udvariatlanok is lehetnek. Manipulálják az embereket saját hasznukra. Utálják a könnyeket és érzelmességet. Valójában életük különböző területei közül az érzelmeik alakultak ki legkevésbé. Untatja őket a triviális információ. Nem szeretnek részleteken gondolkozni ezért néha eszeveszett döntéseket hoznak. Másokkal szemben magas elvárásaik vannak. „A cél szentesíti az eszközt” szabály szerint élnek. A munkájuk istenükké válhat, csak azért élnek. Végtelen hűséget követelnek barátaiktól, beosztottjaiktól. Párkapcsolatokban hajlamosak a másikat dominálni és nagyon féltékenyek. Nehezen ismerik el hogy hibáztak és aligha kérnek bocsánatot. Úgy érzik, ők tudnak legjobban döntéseket hozni, emiatt mindenki helyett döntenek. Azt is gondolják, hogy mindent jobban csinálnak, mint mások, ezért maguk oldják meg. Úgy érzik, nincs szükségük sok barátra.
Melankolikus
Az introvertált | A Gondolkodó | A Pesszimista
A szó eredeti jelentése: szomorú, búskomor, mélabús, de értelmezése mára elmélkedő, mélyen gondolkodó-ra változott. A melankolikusokat nagymértékű gondosság, komolyság jellemzi. Szeretnek magukban lenni, kedvelik a csendet. Nagyon érzelem-orientáltak, érzelmeik vagy az eksztázisig emelhetik, vagy a kétségbeesésbe taszíthatják őket. Szeretnek időt szánni arra, hogy több oldalról közelíthessenek meg egy dolgot. Szívesen csatlakoznak másokhoz, nem rámenősek, azt szeretik, ha mások kezdeményeznek irányukba. Munkahelyén a melankolikus a jó minőségről és kreatív megoldásokról gondoskodik.
Erősségek
A melankolikus emberekre jellemző az éleslátás, az érzékenység és a lelkiismeretesség. Nagyon intenzívek, komolyak és elszántak. Géniusz hajlamuk van, tehetségesek és kreatívak. Filozofikusak és idealisták. Minden formában értékelik, élvezik a szépséget. Nagyon hűségesek, mások felé érzékenyek és jól kommunikálnak. Önfeláldozók, precízek és elemző típusúak. Munkájukban pedánsak, jól szervezik meg a dolgaikat és van önfegyelmük. Halk szavú, kellemes emberek, akik általában tehetségesek a művészetekben, a költészetben és a zene területén. Magasra állítják a mércét és kitartóak. Szeretik magukat időbeosztáshoz tartani. Spórolósak és szeretik a rendet. Könnyen felismerik a problémákat, következetlenségeket és kreatív megoldást találnak rájuk. Szeretik a táblázatokat, képleteket, illusztrációkat. Befejezik, amit elkezdenek. Teljesen jól érzik magukat a háttérben, nem szeretik magukra vonni a figyelmet. Hűséges barátok, és figyelnek arra, amit a másik mond. Másokkal mélyen együtt éreznek.
Gyengeségek
A melankolikusok gyakran rosszkedvűek és depressziósak. Hajlamosak a gyenge énképre és önmarcangolásra. Magukkal vannak elfoglalva, sokat álmodoznak. Nehezükre esik másoknak megbocsátani és múltból származó fájdalmakat elfelejteni. Csak a tökéletessel tudnak megelégedni, emiatt nagyon nehéz megfelelni nekik. Sokszor éreznek bűntudatot semmiségek miatt. Van, amikor úgy érzik mások nem szeretik őket és hajlamosak azt hinni, hogy mindenféle betegséget elkaphatnak. Nagyon óvatosak a barátkozásban, a tökéletes társat keresik. Maguk alatt vannak, ha felfedeznek magukban vagy másban valami tökéletlenséget, fogyatékosságot. Nem kezdeményeznek, túl sok időt töltenek a gondolkodással. Az érzelmeik meghatározzák a munkájuk minőségét. Nagy szükségük van biztatásra, elfogadásra. Szociálisan bizonytalanok, visszahúzódóak és távolságtartóak. Nehezen lehet velük ismerkedni, mert nagyon zárkózottak. Nehezen fogadnak el bókokat. Hajlamosak arra, hogy másokat kritizáljanak. Bosszúállók, ellenszenvesek is lehetnek. Tele vannak ellentmondásokkal.
Flegmatikus
A megfigyelő | A pesszimista
A flegmatikus ember nyugodt, higgadt és gyakran látszik érzelem nélkülinek. Nagyon nehéz motiválni, vagy valamilyen cselekvésre indítani. Szeret olyan dolgokat csinálni, amik nem vesznek túl sok energiát igénybe, pl. olvasás, tv nézés, keresztrejtvényfejtés, stb. Pozitívak és nyugodtak a legmelegebb helyzetekben is. Passzívan szociálisak, mert sokkal jobban szeretik az embereket figyelni, mint aktívan részt venni egy beszélgetésben. A munkahelyen az együttműködésükről híresek.
Erősségek
A flegmatikusok diplomatikus emberek; stresszhelyzetekben jó és kívánatos a jelenlétük. Könnyedek és rokonszenvesek. Sok fajta emberrel jól kijönnek. Kompetensek, folytonosak és ezen túl tehetségesek adminisztratív feladatokban. Csendesek, nyugodtak, lazák és kiegyensúlyozottak. Együttérzők, kedvesek és jók a közbenjárásban és béketartásban. Nyomás alatt jól teljesítenek. Beszélgetés közben figyelnek a másikra. Szeretik a legegyszerűbb, legkönnyebb megoldásokat megtalálni. Jó emberismerők és általában sok barátjuk van. Türelmesek és elfogadóak. Nagyon száraz a humoruk és könnyű velük lenni. Természetesek és szemérmesek.
Gyengeségek
A flegmatikusok gyengesége az, hogy sokszor nincs motivációjuk, lusták és fásultak. Nehezen döntenek és hajlamosak az önzésre. Mivel jellemző rájuk a hanyagság, elképzelhető, hogy nemtörődőmnek, hidegnek tűnnek és úgy érezzük, hogy nem vagyunk nekik szimpatikusak. Időnként lehet, hogy túl sokat nézik a tévét és inkább a szemlélői, mintsem résztvevői az élet dolgainak. Kerülik a konfrontálást és van amikor a békesség érdekében olyan kompromisszumokat kötnek, amiket igazából nem tudnak hosszú távon vállalni. Passzívan lázadók, kizárják azt, ami nem tetszik. Lehetnek lehangolóak, félősek és határozatlanok. Kerülik a felelősségeket és túl visszafogottak. Önigazolóak és nem szeretnek célokat kitűzni maguknak. Utálják, ha rá vannak valamire kényszerítve. Ellenzik a változást és semlegesek mások terveivel szemben. Szeretnek másokat bírálni, cikizni és éles nyelvűek is lehetnek. Nehezen lehet őket megismerni, mert nem sebezhetők, elrejtik érzelmeiket és kerülik a nehéz helyzeteket. MIndig a legsimább, legkevésbé energiaigényes utat választják.
Személyiségtípusok illeszkedése
A mindennapi problémák megoldásában és a kommunikációban fontos figyelembe venni az alapvető jellemzőket.
Egy szangvinikus társ mellett hozzá kell szoknunk az érzelmi hullámzásokhoz, a túlzó, hamar lelkesedő, de éppolyan hamar lelohadó és az ellenkezőjébe átcsapó ingadozásokhoz. Mint ahogy ahhoz is, hogy sokszor nem lehet szóhoz jutni mellette, hamar a szavunkba vág. Emiatt klasszikus párbeszédre ritkán kerülhet sor, de megfelelő türelemmel vele is mindent meg lehet beszélni.
Egy kolerikus társ mellett nem igazán számíthatunk mély érzelmi beszélgetésekre. Ahogyan saját érzelmeiről nem beszél, éppen úgy nem veszi észre mások érzelmi reakcióit sem. Észre sem veszi, hogy megbántja a másikat, amit nem szándékosan tesz, egyszerűen nincs igazán érzéke ilyesmire. Érdemes logikus, racionális módon felépíteni a vele való beszélgetést. Adott helyzetben szinte biztosan nem ad nekünk igazat, de képes arra, hogy később elgondolkodjon.
Egy melankolikus társ mindig komolyan veszi a másikat, emiatt jól el lehet vele beszélgetni. Csupán arra érdemes fokozottan vigyázni, hogy meg ne bántsuk, mert olyankor hallgataggá válik, befelé fordul. Képes hetekig némaságba burkolózni. Érdemes időt adni számára, hogy oldódjon a megbántottsága. Ha ehhez nincs kellő türelmünk, egy jól megfogalmazott, őszinte levél gyakran segíthet a beszélgetés megindulásában.
Egy flegmatikus társ ritkán mond ellent, kerüli a konfliktusokat és a veszekedést, ezért jól lehet vele beszélgetni. A nyugalom érdekében engedékeny. Ugyanakkor az, hogy nem mond ellent, nem tiltakozik, messze nem jelenti azt, hogy elfogadja mindazt, amit mondunk neki. Veszekedéssel, érzelmi kirohanásokkal biztosan nem érünk el nála semmit, érdemes inkább észérvek alapján meggyőznünk.
Online bejelentkezés konzultációra : Bejelentkező Űrlap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A hozzászólásodban kérlek írd meg, hogy válaszadás esetén hogyan szólíthatlak!😊 Köszönöm