Kiemelt bejegyzés

Miért vonzó az érzelmileg intellingens ember?

Az első ok , amiért a magas érzelmi intelligenciával rendelkező emberek vonzóak az, hogy rendkívül jól és erőteljesen ki tudják...

2013. július 26., péntek

Orákolumok


Asztrológia,Ji-King,Tarot



Mi az asztrológia?



Az asztrológia egy olyan tapasztalati tudomány, amely a csillagos égbolt jelzéseiből a földi élet körülményeire, elsősorban az egyes emberek adottságaira és életsorsára vonatkozóan olvas ki utalásokat, előrejelzéseket.
Az asztrológia, ezoterikus, titkos tudomány, nem jósol, mint azt sokan hiszik, hanem prognosztizál.

A kettő közötti, különbség az, hogy míg a jósok saját megérzéseket, meglátásaikat tolmácsolják, addig az asztrológia számított, reális alapokon nyugvó tudomány. Míg két jós egymásnak ellentmondó jóslatot is adhat, két asztrológus ugyan azt a horoszkópot nézve, ugyan olyan következtetésekre kell, hogy jusson. 
Az asztrológia, már az ókori Egyiptomban is irányt mutatott az embereknek. Magas szintű kultúrájukban már foglalkoztak asztrológiával is.

Mire is való az asztrológia?


Az asztrológia ismerete segíthet a mindennapjainkban éppen úgy, mint életünk egy-egy fontos állomásán. Segít megérteni önmagunkat és a környező világot, segítségével toleránsabbak és megértőbbek lehetünk, de az sem mellékes, hogy megválaszthatjuk a számunkra legkedvezőbb időpontokat. Segít, hogy az idő minőségét és ne csak a mennyiségét tudjuk értelmezni.

Párkapcsolatainkban,hivatásunkban, gyereknevelésben és munkahelyválasztásban éppen úgy a hasznunkra válik, mint lelki mozgatórugóink megértésében és a magasabb filozófiai gondolkodás ösvényein. A különböző asztrológiai módszerek lehetőséget adnak nekünk arra, hogy a legegyszerűbb, mindennapi gondjainkra megoldást találjunk, pl. elveszett tárgyak felkutatása, de segíthet abban is, hogy jobban megértsünk univerzális összefüggéseket. Segítségével megtudhatjuk, azt is, hogy holnap milyen idő várható, (bár a meteorológiai előrejelzést meghallgatni, napjainkban lényegesen egyszerűbb,) megtudhatjuk hogy mely időpontokban a legkedvezőbb egy interjú, vagy felvételi, esetleg egy esküvő. Segíthet abban, hogy könnyebben megértsük rokonainkat, és információhoz juthatunk arról is, hogy gyermekünk milyen nevelési, vagy éppen táplálási módszereket igényel. Kiválaszthatjuk a műtétek legkedvezőbb időpontját, amikor kevésbé véreznek a sebek, (fogyó hold) vagy gyorsabban gyógyulnak (növő Hold) Az életmódunk ciklusait is hozzá igazíthatjuk az univerzális törvényekhez (fogyókúra, hajvágás, takarítás, bőrápolás) ám ha ezeket elmulasztjuk, akkor sem történik tragédia. Hiszen széllel szemben is lehet hajózni, de szélirányban sokkal könnyebb.

Talán nincs is az életnek olyan része, amiben ne lehetne segítségünkre az asztrológia. Itt is, mint oly sok területen, ha ügyesen kérdezzünk, a horoszkóp, a saját szabályai szerint, mindenre megadja a választ.


Mi is az a Ji King?




Egyes tudósok Kína legrégebbi könyvének tartják az ötezer évesre becsült Ji-king-et, vagyis a Változások könyvét. A Ji-king csodálatos módon határozta meg Kína hétköznapjait: a történelem során a nagyobb döntéshozatalok előtt a császárok, a katonák és a tudósok egyaránt rendszeresen tanulmányozták, és lényegében e köré a mű köré épült a taoizmus és a konfucionizmus is.


A kínai feng shui mesterek ugyanúgy tanulmányozzák ma is, mint elődeik, noha nincs könnyű dolguk, hiszen a Ji-king nem könnyen emészthető olvasmány, egzakt megfogalmazások helyett általában szimbólumokat alkalmaz.

A Ji-king egyik alaptétele az ellentétek elmélete, amit a szerző jin-jangnak nevezett el. Az ellentétek ütközéséből és egymásra hatásából jön létre a csi, az az egyetemes energia, amely egyfelől a világmindenség létrejöttéért felelős, miközben azt is ellenőrzi, mi történik a földön és az égben.

Akárcsak a Feng Shui, ez is Kína egy darabja. Mérhetetlenül sok kérdésre ad választ, több mint egyszerű jóslás; tudatalattinkba beférkőzve ad tanácsot, hogyan viselkedjünk egy-egy élethelyzetben. Fontos, hogy sok ember megismerhesse ezt a „megfogalmazhatatlan” írást, és tanuljon belőle. Akkor tudjuk igazán használni, ha megnyílunk előtte, és megismerjük a Kelet más-, de ugyanakkor csodálatos kultúráját.

Rohanó világunkban sokszor észre sem vesszük a körülöttünk zajló dolgokat. A Ji King a bölcsességek könyve. Amikor a kezünkbe vesszük, és felteszünk egy kérdést, az ősi kínai Bölcsek adnak rá választ. Olyan választ, ami talán már a fejünkben is megfordult már, de mégsem hallgattunk az érzéseinkre. A könyv eredete ködbe veszett, csupán legendákban olvashatunk róla. Úgy tartják, ősének megalkotója Fu-hszi, a mitikus Isten/király volt. A könyv, akárcsak a Tarot- vagy magyar kártyából történő jóslás, a természetfelettin alapszik. Velünk ellentétben tévedhetetlen; mindig igaz tanácsot ad, csak néha Mi, emberek nem vagyunk elég bölcsek ahhoz, hogy megértsük.



  Mi a Tarot ?



 A tarot kétségen kívül hermetikus, valószínűleg egyiptomi eredetű, bár mai alakjában kabalisztikus megfogalmazásban maradt ránk. A tarot huszonkét ábráját a héber huszonkét betűvel is a Kabala látta el, minden bizonnyal még Alexandriában. A tarot a hagyomány szerint HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ műve. ELIPHAS LÉVY azt mondja, hogy a hermetikának az az eljárása, amelynek segítségével az úgynevezett nagy arkánumot meg lehet valósítani, itt rejtőzik. A nagy arkánum a tökéletesen felszabadított emberi személy, aki a világuralom és a béke megteremtője. Amint látszik, egyáltalán nem kis igényű dologról volt szó.

A tarot használatának egyik módja – mint a kínai Ji Kingé, az asztrológiáé és a mexikói naptáré – sorselemzés volt. Később ezt a sorselemzést devalvált alakjában jóslásnak nevezték. A csillagokból, a kártyából, a tenyérből való jóslás alapja az archaikus aritmológia, amelynek segítségével az ember sorsának tényezőit bizonyos helyzetben és időpontban számba tudja venni, vagyis az azokkal való reális számolás lehetőségét megismeri. Később, amikor a tarot kártyajátékká vált, az eredeti sorselemzés értelmét vesztette, a jóslás a merő primitív intuíció eszközeivel teljesen megbízhatatlan.

A tarot huszonkét képe közül huszonegy számozott, a huszonkettedik számozatlan. A huszonegy számozott kép a háromszor hétnek felel meg. Nem egyéb ez, mint az alkímia hét-hét-hét művelete a három princípium (kezdet) jegyében. Az első hét művelet a sal kezdetében, a második hét a sulphur kezdetében, a harmadik hét a merkur kezdetében folyik le.

A tarot-nak különösen a sors olyan helyzeteiben van jelentősége, amikor az ember sorshaladványában megakad, több mátrix egyszerre aktuálissá válik, zavar és komplikáció támad, és a sors stagnál. Hindu analógiával azt lehet mondani, hogy karmatorlódás keletkezik. Egyszerre több karma (sors) válik esedékessé. Ilyesmi az emberek, de a népek életében is elég gyakori. Modern szóval az ember vagy a nép válságban van.A karmatorlódást nem oldja fel, hanem azzal, hogy a mátrixokat az ember kezébe adja, a megoldást lehetővé teszi.A tarot ezek szerint olyan éberen felidézett sorsmatematikai haladványsor, vagyis olyan éberré tett karmatorlódási folyamat, amely az ember (emberiség) csíráit képszerűen megmutatja, s azáltal, hogy a világosságra emeli, átvilágítja és felbontja, ezzel az embert értelmesen dramatizálja (harmonizálja, hangszereli). Azzal, hogy a sors drámájának egy aritmológiai értelmezésen belül lehetséges változatait átvilágította, az embert a sors fölötti létezés számára éretté teszi. Csak más szó ez arra, hogy szabad személlyé emeli.

A tarot mátrixai azonban nemcsak a válságokban nyújtanak megoldási lehetőséget. A mátrixok a rejtett karmacsírákat akkor is felébresztik, ha azok még válságot nem idéztek fel.Ezért a tarot a karmamutációk beavatási rendszere is. A régiek értettek ahhoz, hogyan lehet az ember életét érdekessé tenni.
A tarot-rendszer természetesen éppen úgy a reintegrálódás módszere, mint minden archaikus úgynevezett beavatás, a Kabala, a Ji King, a szánkhja, az orfika, a tao vagy az asztrológia. A beavatási rendszerek között lévő különbség mindig az aritmológiai számértelmezések között lévő különbség. Az egyes aritmológiák között a szám értelmezések egymással nem cserélhetők fel. A számnak minden aritmológiában, minden esetben primordiálisan konkrét sorsértelme van, ami azt jelenti, hogy a sors a számok rendjét követi, a sorsot a számok rendje vezeti, és a sors csak a szám segítségével oldható meg (szabadítható fel)."


(Hamvas Béla: Tabula Smaragdina, 155-161.o.)





Online bejelentkezés konzultációra :  Bejelentkező Űrlap

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A hozzászólásodban kérlek írd meg, hogy válaszadás esetén hogyan szólíthatlak!😊 Köszönöm

Érezz együtt önmagaddal

Valójában kinek és miért fontos a megbocsátás

Harc az energiáért

Mit választasz, a múlt emlékeit vagy a jövő lehetőságeit?

Reggeli frekvenciaemelő gyakorlat

Összhang

Gondolat,érzés,érzelem,szándék

Népszerű bejegyzések

Önismereti és pszichológiai tesztek

Feliratkozom a Hírlevélre (Részletes adatvédelmi szabályzat a főoldal menüjében található)

Szeretnék elsőként értesülni a legfrissebb bejegyzésekről és aktuális eseményekről. Ezzel a feliratkozással elfogadom az adatvédelmi szabályzatban foglaltakat.

* indicates required